NEO Property Services – 25 éve az épületek mögött

1999-ben, amikor az első jogelőd cég megszületett a MATÁV Ingatlan igazgatóságának kiszervezése nyomán, még kevesen gondolták, hogy 25 év múlva a NEO országos szinten működő, 800 fős, több száz elégedett ügyféllel dolgozó csapattá növi ki magát. Az elmúlt negyed évszázad során rengeteg történet részesévé váltunk: irodaházak, logisztikai parkok és bevásárlóközpontok épületei keltek életre mérnökeink és technikusaink munkájának köszönhetően, miközben folyamatosan bővítettük szolgáltatásainkat, például létrehoztuk 
a mára már több tízmilliárdos üzletággá duzzadó generálkivitelezési divíziónkat, bevezettük a társasházkezelést és mindig törekedtünk a legmodernebb technológiai megoldásokra.

Minden siker mögött emberek állnak: kollégáink, akik éjjel-nappal ügyelnek a zökkenőmentes üzemeltetésre, partnereink, akik bíznak a szakértelmünkben, 
és ügyfeleink, akik napról napra inspirálnak minket. 25 év tapasztalat, innováció és elhivatottság eredménye mozog minden épületben, ahol nap mint nap gondoskodunk a komfortos és biztonságos működésről. Bár a NEO immár negyed évszázados múltra tekint vissza, mi alig várjuk, hogy megírjuk a következő 25 év történetét is.

Image videó

Mérföldkövek az elmúlt negyed évszázadból

1
Az első jogelőd cég, a TCW megalapítása, amely a MATÁV Ingatlan igazgatóságának kiszervezése nyomán alakult.
2
A Deutsche Telekom Immobilien tulajdonjogot szerzett, ezzel egyidőben a Horváth Mihály térre költöztünk.
3
Elkezdtük az MTVA üzemeltetését.
4
A STRABAG leányvállalatként folytatjuk működésünket a váci úti Atrium Parkban.
5
Elkezdtünk a MÁV partnereként dolgozni.
5
Alapító tagjai vagyunk a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Egyesületének (LEO).
5
Elnyertük a kecskeméti MERCEDES-BENZ gyár üzemeltetési feladatait.
6
Megkezdtük az együttműködést az első jelentős egészségügyi gyártó ügyfelünkkel, a COLOPLAST-tal.
Az E.ON csatlakozott az ügyfélkörünkhöz.
Megnyertük az Év Facility Management Cége (iroda.hu), az Év Legjobb Facility Management Cége (CIJ) és a Közép-Európa Legjobb Üzemeltető Cége (CIJ HOF Awards) díjakat, és elkezdtük üzemeltetni a TELEKOM Campust.
Cégünk 100%-ban WING tulajdonba kerülve NEO Property Services Zrt. néven folytatja működését.
A portfóliónkat kibővítettük társasházkezeléssel is, több mint 5000 albetét került hozzánk. Elnyertük a Portfolio Property Awards Év FM cége díjat.
Az AKKO Invest Nyrt. felvásárolta cégünket, és elkezdtük a MOL kávépörkölő generálkivitelezését. A Portfolio Property Awards Év FM cége elismerést ebben az évben is cégünk kapta.
Elindítottuk a generálkivitelezési üzletágunkat és közzétettük az első ESG-jelentésünket.
Elfoglaltuk jelenlegi székhelyünket a Szerémi Irodaházban.
Közel 800 munkavállalóval és széles szolgáltatási portfólióval ünnepeljük fennállásunk 25. évét.

Rólunk mondták

Ikonikus projektek

Telekom Campus

A Magyar Telekom Székháza nemcsak az ország egyik legnagyobb irodaháza, hanem Budapest IX. kerületének ikonikus épülete is. 2018 óta a NEO csapata gondoskodik róla, hogy a terek mindig zavartalanul működjenek, a változó igényeknek és új bérlőknek megfelelően. Büszkék vagyunk rá, hogy hosszú évek óta erős partneri kapcsolatot ápolhatunk ügyfelünkkel, és részesei lehetünk egy olyan épület életének, amely az innovációt és a modernitást testesíti meg.

Le Jardin társasház

A Le Jardin projekt volt a NEO számára az első teljes körű lakóépület-generálkivitelezés, 160 modern lakás kialakításával. Büszkék vagyunk rá, hogy hozzájárulhattunk egy esztétikus, funkcionális és hosszú távon értéket teremtő ingatlan létrehozásához. A beruházás a hazai piacon az egyik legkörnyezettudatosabb lakóprojekt, a megújuló energián alapuló gépészeti megoldásokkal, szelektív hulladékkezeléssel és esővíz újra hasznosítással.

Liget Center – RTL székház

A Liget Center két műemléki épülete – az Auditorium és a Classic – egyedülálló átalakuláson ment keresztül: modern, fenntartható irodakomplexummá váltak, miközben megőrizték történeti értékeiket. 2024 nyarán az Auditoriumba költözött az RTL Magyarország hírigazgatósága és stúdiói, ahol olyan ismert adások készülnek, mint az RTL Híradó, az Időjárásjelentés és a Fókusz. Az új RTL székház üzemeltetése kiemelkedő precizitást és technikai felkészültséget igényel, hiszen a folyamatos élő adások mellett mindennek zavartalanul kell működnie. Csapatunk minden nap gondoskodik róla, hogy a tévés munka megbízhatóan és akadálytalanul történjen.

East Gate Business Park

A NEO csapata 2004 óta folyamatosan gondoskodik az East Gate Business Park üzemeltetéséről, amely Budapest északi vonzáskörzetének egyik legnagyobb, modern üzleti parkja. A területen egyedülálló módon raktározási és kereskedelmi célokra alkalmas csarnokok, A-kategóriás irodák és önálló irodaépületek is találhatók, ahol hazai és nemzetközi vezető vállalatok cégközpontjai működnek. Nemcsak az üzemeltetésért, hanem a kivitelezések és átadások támogatásáért is felelősek vagyunk, így a bérlői igényeket és speciális projekteket mindig zökkenőmentesen valósíthatjuk meg, miközben a park folyamatosan fejlődik és bővül.

COLOPLAST orvosi segédeszközgyár

A COLOPLAST nyírbátori gyáregysége az egyik legkülönlegesebb projektünk: 2015 óta gondoskodunk arról, hogy a speciális, tiszta terekben zajló orvosi segédeszköz-gyártás minden feltétele stabilan és biztonságosan működjön. Egy ilyen környezet üzemeltetése nemcsak szakértelmet, hanem precizitást, fegyelmet és folyamatos jelenlétet igényel – ezért is dolgozik rajta a NEO speciális projektekre szakosodott csapata. Munkánk során nem csupán egy gyár működését támogatjuk: hozzájárulunk ahhoz, hogy innovatív, emberek életminőségét javító termékek születhessenek meg nap mint nap.

AutoWallis iroda – Liberty Irodaház

Az AutoWallis új, 5 600 négyzetméteres irodája tökéletes példája annak, hogyan lesz egy üres térből inspiráló, élhető, nemzetközi színvonalú munkakörnyezet. A WING megbízásából a NEO generálkivitelezési csapata mindössze néhány hónap alatt alakította át a Liberty Irodaház nyers szerkezetét egy teljesen kulcsrakész, 420 munkatársat befogadó irodává. A különleges belsőépítészeti koncepció miatt több ezer egyedi elem készült — 3D-nyomtatott lámpáktól kezdve, 1 tonnás üvegpulton át, egészen a külföldről érkező lámpákig, burkolatokig és akusztikai elemekig. Mindez több tucat szakember összehangolt munkájával valósult meg, a tervezőkkel és az AutoWallis csapatával szoros együttműködésben.

Üzletágaink története

Sajtómegjelenések

Küldj nekünk születésnapi üzenetet!

1117 Budapest, Szerémi út 4.

info@neopropertyservices.hu

+36 1 299 2150

    Shopping Cart (0 items)